nem írok most semmit, mert nem tudok

nagyon rosszul esik

 Na, újra itt. Csak hát, mint tudjátok egy lusta dög vagyok:) Éppen arra várok, hogy Lédi visszaérkezzen a cruise-áról. Nem jó itthon egyedül. Meg persze hiányzik a kis mosolykája is.
Jut eszembe, képzeljétek el, eltűnt egy csomó dolgom...! Kannával szerdán jöttünk vissza és realizáltam, hogy sonkácskám nuku, sajtocskám (brie!!!) nyet, paradicsomkám pedig még annyi se. Ez még hagyján lenne, de a két gyűrűm, amiket a mosogató szélén hagytam, azok is szőrén-szálán eltűntek. És tényleg szőrén, mert az egyik pömpőcke volt (haha, vicces vagyok, szőrén, értitek..!). Megkérdeztem Deniset, hogy nem tette-e el valahova, de azt mondta, hogy ő is ott látta utoljára, ahol hagytam. Annyit tudok még, hogy Lédinek egy barátnője itt volt egy napig, amikor senki nem volt a házban. Lehet, hogy rosszindulatú vagyok, de csak ő lehetett, aki lenyúlta! Bármilyen nehéz is elképzelnem egy idős hölgyet szőrös gyűrűvel és brietől meg sonkától teli pofazacskóval menekülni innen... Mindenesetre ennek utánajárok, amint megjön Ketrin, mert mégiscsak az egyik kedvenc gyűrűmről van szó...!

Múlt héten, amikor Kanna itt volt ezerfelé voltunk! Jó volt, hogy noszogatott, hogy menjünk ide is meg oda is!:) Voltunk a Towerben, a Westminster apátságban, felültünk a London Eyera (majdnem meghaltam, de jó volt), elmentünk Doverbe és Folkestoneba, ami megjegyzem, ezerszer szebb, mint Dover. Juliáék nagyon hiányoztak amúgy! Összevissza jutnak eszembe a dolgok, úgyhogy most csak írni fogok logikátlanul ami éppen jön, ne ijedjetek meg:D Szóval Londonban a csávóka, akinél laktunk, mondhatni sztréndzs volt! Első nap, hogy odaérkeztem, kapásból mondta, hogy jaj, menjek el a pubba vele meg a haverjaival, hát nekem aztán nem kellett kétszer mondani persze...:D A pubban meghívogattak erre-arra aztán amikor Francesca is megérkezett utánam (ő is ott aludt egy éjszakát), még egy indiai étterembe is meginvitáltak (ott sem fizettünk egy árva penit sem...).
 

Másnap egész nap egyedül hesszeltem, nem mondom, hogy rossz volt, de azért jó se volt...elmentem a National Gallerybe, ami nem nagyon tetszett; egész egyszerűen csak rájöttem, hogy a festészet számomra az 1700-as évektől kezd igazán érdekes lenni. Meg persze el is tévedtem a múzeumban, de hát ez csak a szokásos lúzerségemhez tartozik...:D Voltam még a Tate Britishben, ami jobb volt, mint a NG, bár itt is leginkább a modern alkotások tetszettek. Amikor hazaértem akkor láttam, hogy Peter írt sms-t és vacsorázni invitált, de addigra már vettem magamnak pizzát a Tescoban (occsóér'), úgyhogy mondtam, hogy ez nálam ma nem játszik. Erre felvetette, hogy de azért menjek már el vele neki kajáért és aztán vegyünk ki egy dvd-t és nézzük meg együtt, hát ezen nagyot néztem, de elmentem vele, bár magammal vittem a Bütyitől kapott paprikasprayt...az ember lánya soha nem tudhassa...

Egy fullos kétüléses BMW-je van Peter drágámnak és míg mentünk, előadta nekem, hogy próbálkozott a netes randizással, de nem nagyon jött neki össze, mert számára a negyvenes nők nem vonzóak (túl öregnek találja őket). Az egésznek az a pikantériája, hogy Pítör 52 éves, de hát ő tudja... Másnap meg elvitt reggelizni és a lelkemre kötötte, hogy rá se nézek az árakra, ő fizet, azt kérek, amit akarok...és még valami 8 fogásos mexikói vacsorát is főzött estére, hálistennek akkor már Kanna is itt volt. Jól bezabáltunk, azt hiszem egy darabig egyikőnk se nagyon fog mexikói kaját enni...

 Hétfőn este elmentünk bulizni, vagy legalábbis megpróbáltunk, de hát itt Angolföldön nem dívik az éjszakai kocsmázás ugye... szerencsére találtunk egy bárt, ami 1-ig (!!!) nyitva volt, éljenéljen. A báros srácról kiderült, hoyg magyar (ennek ellenére nem szeretett nagyon magyarul társalogni velünk). Aztán összeszedtünk 3 brit srácot, akik közül kettő valami borzalmasan idióta, irritáló alak volt. Másnap reggel fél 10-re értünk haza. No comment.

Aztán még mi? Hát a Nicholasos dolgon nagyjából túltettem magam, gondolom sejtettétek, hogy valamiféle érzelmi szálak kötnek hozzá, de most már minden erőmmel azon vagyok, hogy egyre jobban leküzdjem ezt, mert ő egész egyszerűen nem az az ember, akire túl sok időt érdemes pazarolni. Nem kell izgulni egyébként, csak szokás szerint elkapott a gépszíj:) Mondjuk azt hiszem Isten büntet a hülyeségemért, elég keményen ráadásul, mert újabban képtelen vagyok elkerülni, folyton egymásba botlunk...

Amúgy mostantól kőkemény tanulás lesz! Komolyan. Kivéve ma, mert ma rosszul voltam egész nap. De holnapra kialszom magam és nekiállok. Muszáj, mert görcsbe rándul a gyomrom amikor belegondolok, hogy mi mindent kell csinálnom. Fúúújjj.

Tegnap volt Halloween és hát mivel nem volt semmi jelmezem, kizárásos alapon macskanőnek öltöztem be, mert ahhoz nem kell túl sok minden (az ötletért és a fülekért köszönet Ancibogárnak!). Egy Picture House nevű helyen voltunk, hát nem volt valami nagy eresztés, azon felül, hogy az alkohol egész olcsó volt. Már ha itt egyáltalán ismert az "olcsó" szó... Éjfél körül elindultunk Francescával az állomásra Juliáért, aki fél 1-kor érkezett vonattal, ooolyan jó volt újra látni őket! Nekem itt ők az életem. Persze tudom, hoyg kicsit tágítani kellene a baráti körömet, valamennyire dolgozom is rajta (ez csak egy kis hazugság volt), meg is beszéljük mindig, hogy mással is barátkozunk, csak aztán nem nagyon tesszük. Mármint barátkozni barátkozunk mással, csak nem lógunk velük.:D Szeretem őket:)

 Amikor lúzerkedem, mindig arra gondolok, hogy milyen jót fogtok röhögni rajta és olyankor megnyugszom egy kicsit... mára is van egy-két kis történetem persze. Tegnap például nagyon megörültem, hogy mekkora raj gyerek vagyok, hogy rájöttem, hogyan kell az egyetemi rendszeren belül e-mailt küldeni. Egy Elizabeth nevű lánytól kértem el az Identities óra egyik jegyzetét (nem találtam meg a sajátomat). Kapásból azzal indítottam a levelet, hogy "Szia, remélem Te vagy az az Elizabeth, akivel ezen és ezen az órán vagyok", majd szépen udvariasan, borzasztó angolsággal (siettem) elmagyaráztam neki, hogy melyik részt nem találom a füzetemben. Majd szépen elküldtem az e-mailt és abban a teljes hitben, hogy iszonyú menő vagyok, hogy tudtam használni a rendszert, bejelentkeztem az egyetemi e-mail címemre, ahol is megdöbbenve vettem észre, hogy a levél, amit éppen elküldtem, nekem is megérkezett. És vajon hogy lehetséges ez? Hát úgy, hogy a kurzus összes hallgatójának elküldtem valószínűleg! Éljeeen! Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy hogy történt, de hát megcsináltam valahogy. Bár igazából mivel ma senki nem tett negjegyzést, úgyogy még reménykedem, hogy mégsem rontottam el...:D
 

A másik meg, Print órán mindig bennmaradok a teremben szünetben, csak mindig jó kínos, mert a tanár is bent van és szerencsétlen mindig elkezd beszélgetni velem, hogy oldja a feszkót (sikertelenül), mindegy is, ma gondoltam, hogy hát ezt már nem bírom tovább, csak ki megyek egy teáért az automatához. Ki is mentem, kizárólag azért, hogy egy teljes fontot kiöntsek abban a pillanatban, amint hozzáérek... és hogy aztán 5 percen keresztül villámsebességgel rohangáljak a budi és az automata között wc papírral a kezemben (megpróbáltam feltörölni az gép előtt kiömlött bokáig érő teát...). Sebaj.
 

Még azt vettem észre, hogy amióta itt vagyok, teljesen visszajött a pirulékonyságom. Bosszantó! Teljesen leküzdöttem pedig, de most akárhányszor kérdeznek tőlem valamit órán, vagy meg kell szólalnom, annyira elvörösödöm, hogy könnyek gyűlnek a szemembe - a pirosságtól. Szabályosan lángokban áll a fejem ilyenkor, annyira égő!!! :D:D haha:D
 

Az idő itt még mindig nagyon jó, Kenösz azt mondta, otthon hidegebb van. Helyes!:D Így legalább nem fáj annyira a szívem otthonért:) Egyébként egyre jobban bírom. Egyre kevésbé hiányzik Budapest. Persze mindig ott lesz az otthonom, de  azért itt is jó, meg szép! Ma is olyan szép idő volt este, teljesen tiszta kék ég, a Kati meg szépen ki volt világítva...:) A kis utcák, meg a kisházak pedig olyan meseszerűek...! Mindig elkalandoznak a gondolataim. Kicsit túl sokszor is. Kannát jól ki is akasztottam ezzel, amikor meséltem, hogy egyszer kiesett, hogy hogy értem haza, mert annyira elábrándoztam. Elképzelem az életemet, hogy jön majd valaki és milyen boldog leszek, ezerféleképpen elképzelem ugyanazt a szituációt... és boldog vagyok. Azért tényleg jó itt.:)

 Nem tudom, hogy mi a jó fenének kellett belelovallnom magam ebbe az egész Nicholasos dologba. Teljesen szükségtelen volt, hiszen az első perctől fogva tudtam, hogy a lehető legrosszabb ember, akit választhatnék magamnak. Olyan szörnyen gyenge vagyok..pfuj. Na de ez mostantól másképp lesz ám!

Ma találtam egy gyönyörű helyet! Nagyon el voltam kenődve és úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni. Csak mentem, mentem és nagyjából egy óra bolyongás után kilyukadtam Kenterböri szélén egy hatalmas rét mellett, ahonnan olyan álomszép panoráma nyílt a városra, hogy ihajcsuhaj. el is fetrengtem egy darabig a füvön, ami pont megfelelő hosszúságú volt és puha! A mókusok meg ott játszadoztam a körülöttem lévő fákon, nagyon idilli lett volna, ha nem éreztem volna magam olyan pocsékul. Eredetileg azért mentem oda, hogy végig tudjam gondolni a történteket, hogy le tudjam magamban rendezni, de nem sikerült. Mindenesetre a rétet megőrzöm magamnak, ha el akarok bújni a világ elől...

Tegnap Juliánál iddogáltunk egy kevéskét és csak hogy bemutatkozzam, először leöntöttem Julia laptopját körülbelül 2 deci borral, utána pedig majdnem felgyújtottam a pirítóssütőt. Ejj... na de mindegy. Olyan jó, hogy vannak ők nekem, ma is olyan jól esett beszélgetni velük. Tényleg úgy érzem, hogy igazi barátaim. Mondjuk nagyon nem szeretem magam azért, hogy rájuk alapozom mindent, ezen változtatni kellene, de nehéz...

Egy hét múlva ilyenkor Kancsóval ott fogunk hesszelni Londonban, ooolyan szuper lesz!

 Teljesen meg vagyok őrülve. 

Tegnap voltunk a szokásos kis esténken, hát az a helyzet, hogy muszáj cenzúráznom a történteket, mert nem tudom, hogy ki olvassa ezt a blogot. Hááátt.... Nicholas hazakísért és hajnali negyed 3-ig beszélgettünk a házam előtti kis parkban. Nem tudom. Nem tudok magammal mit kezdeni. Hiányzik a kötődés. Meg az, hogy gondoskodhassak valakiről. Nicholassal meg nem tudok mit kezdeni. Basszus!

Néha olyan iszonyatosan egyedül érzem magam. Menni, menni kellene. De egyedül nem jó.

Tegnap, amikor fogyi angolról jöttem haza, olyan színű volt az ég a katedrális mögött, amilyet én még az életben nem láttam! A felhők valamiféle füstös lilás-szürkében pompáztak a kilátszó égbolt pedig hihetetlenül mély barackrózsaszín volt... kár, hogy nem egy dombon álltam és onnan néztem... ezen a héten olyan érzelmes kedvemben vagyok valahogy... sétálok az utcán és nézem a lehulló faleveleket, beszívom az illatukat, rácsodálkozom minden apró szépségére a természetnek.... és sok a pontpontpont a bejegyzésemben.

Juliának valami gebasz van a kapcsolatával, nemsokára indulok hozzá, hogy ápolgassam a kis német lelkét. Tegnap este írtam neki, mert volt egy olyan érzésem, hogy valami nem stimmel, erre tessék, igazam lett...

Tegnap megkaptuk a kamerákat, merevlemezzel, mindennel együtt. Mert itt ez jár a diákoknak, ingyen és bérmentve. És egészen addig használhatod, amíg a kurzust végzed - az én esetemben ez három hónap ugye... annyira félek, hogy elveszítem! Akkor lúzer vagyok, hogy simán el tudom képzelni. Vagy nem is elveszítem, hanem tönkreteszem...jesszus, belegonolni is rossz. Főleg, hogy az utóbbi időben sorozatosan sikerült hülyét csinálnom magamból. Az egész azzal kezdődött, hogy bizonygattam Lédinek, hogy elmegyek én a boltba helyette, ne fáardjon ő, nem kell itt izgulni, aztán amikor elmentem, potato helyett tomatot vettem neki...áhhh!!! Ma meg, amikor Print News órán én kerültem sorra, hogy odavigyem a tanárnak a cikkemet, gondoltam, hogy odagurulok az asztalhoz az irodai székkel, mint a többiek, csak úgy könnyedén, de marhára nem sikerült! Először kiejtettem a kezemből a cikket, aztán meg nagy igyekezetemben, hogy hajtsam a széket, kiléptem a cipőmből és félig mezítlábasan kellett odagurulnom Danhez... úgy tűnik, hogy a bénaságom hatással volt rá, mert amint felpattant, hogy mutasson valamit nekem, majdnem pofára esett az egész csoport előtt:D Identities órán pedig a mutogatós tanár volt - értsd: állandóan mindenkire mutogat, csapkod és ordibál - és ment körbe, megkérdezte, hogy értem-e, én meg elég hangosan közöltem vele, hogy nem. Persze rajtam kívül mindenki értette... Persze nem magyarázta el még egyszer... Két kurzust is tart nekem, de szerintem elfelejtette, hogy külföldi vagyok. Hozzáteszem nem azért nem értettem, mert hülye vagyok, hanem mert nagyon gyorsan pörgeti az anyagot és általában a szavak felét értem csak, amit kiejt a száján, a másik felét csak kikövetkeztetem...

Annyi mindent kellene csinálnom! De nem panaszkodom, mert végülis tudom, hogy a javamra válik! Otthon minden annyira más... itt már az első óra után felismert a tanár és köszönt!!! Otthon ha felismernek se köszönnek... 

Ja, meg eszembe jutott még, mit akartam mesélni: itt olyan furcsa, mert még a smack leveseket, meg az előregyártott ezt-azt-amazt is meg kell sózni! Pedig én nem eszem olyan sósan! Na meg a sör! Azt nem kell megsózni ugyan (haha, ma sziporkázom), de olyan furcsa, mert az íze eszméletlenül jó, de olyan kevés benne a buborék és nem elég hideg! Nem tudom, hogy eddig csak én választottam-e be ennyire, vagy mi, de azért ez.... dislike. A Guiness na az jó. Kisbütyi mondta is, hogy küldjek majd neki némi sörikét haza, de hát ezek után... na jó, mondjuk gondolom a bolti az normális. De az ember ha itt van, meg amúgy is, inkább csapoltat iszik nem? Ez akkora csalódás nekem! Mindegy, ez legyen a legkisebb bajom:)

Holnap időben elkezdek tanulni!!! Van ez az órám a Popular Music and Popular Culture (mutogatós bácsival) és a Mercury díjasok közül hármat ki kell választanom és az előre megadott kérdésekre válaszolni. De meg kell hallgatni hozzá az albumukat. Hú, belegondolok, hogy Patriknak meg Pöcinek is hogy virulna a feje, ha ilyen órája lenne... csupa olyan zene van, amit nem hallgatok. De ezek a zenék az original creativity kategóriájába tartoznak (ez náluk valami olyat jelent, hogy nem ilyen megcsinált zene, az előadók saját maguk írják a számaikat stb.), ezért hallgatjuk őket. 

Na, most már nagyon fáj a torkom, úgyhogy megyek. Majd jelentkezem még! Csütörtökön gondolom megyünk a szokásos Jolly Sailor esténkre, utána biztos lesz miről írni:)

Jó éjt Otthon!

 Szóval tegnap elmentünk a lányokkal (Julia+Francesca) Londonba. Egész jó volt, persze nem annyira jó, mint amikor apával voltunk...:)

Először elmentünk a Westminster hídhoz, fényképeket készítettünk, megvártuk az egészt, hogy hallhassuk a Big Bent (Francescának el kellett magyarázni, hogy az nem Big Bang). Aztán a St James parkban hesszeltünk egy darabig, szórakoztunk a mókusokkal , ooolyan husik voltak! Majd Buckingham Pelesz, Piccadilly Square, Tescoban kajálás.

Ezek után elmentünk vásárolni..:D Először benéztünk az Abercrombieba, hát én ilyet még nem láttam! Az egész bolt olyan, mint egy szórakozóhely - hangulatvilágítás mindenhol, az ajtóban egy félmeztelen srác fogad mindenkit, le is lehet vele fényképezkedni... iskolai egyenruhás lányok és fiúk vesznek körbe, értsd minden szobában 3-4 strázsál ugrásra készen, ha kellene neked valami. Az egyik oda is jött, hogy nem akarunk-e itt dolgozni, Francesca mondta, hogy biztos a babaarcunk miatt, na persze...Aztán a Primarkba mentünk GYALOG (!!!), ahol körülbelül tízezer ember próbálta véres harcok árán megkaparintani a neki tetsző ruhákat, elég durva látvány volt.

Szóval a nap második felében vásároltunk, főleg Francesca, aki körülbelül 200 darab ruhát választott ki a Primarkban és ki is várta a kígyózó sort a próbafülkékhez, hogy aztán bent rájöhessen, hogy nagyjából minden ruhadarabból a rossz méretet választotta és hogy végül mindössze három ruhával hagyja el az üzletet.

Ezután elmentünk a Harrodshoz, de akkor már nagyon rosszul voltam, egyrészt, mert hullafáradt voltam, másrészt mert iszonyúan kellett pisilnem és egyebek. A lányok elmentek egy közeli Starbucksba, mert ott találkoztak Julia haverjával (meg annak egy haverjával). Addig én kétségbeesetten kóvályogtam abban a borzalmas Harrodsban egy budi után kutatva. Hát gondolom szép látvány lehettem, ahogy idegesen rohangálok a Dior, Gucci és Prada pultok között... Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy miután kijöttem az áruházból (igen, megtaláltam a vécét végül), annyira rámtört a honvágy, hogy egyszerűen képtelen voltam tovább normális ember módjára viselkedni. Mondtam is a többieknek, hogy menjenek be nélkülem (ők később mentek csak be a Harrodsba), úgyis egy borzalom az egész, megvárom őket kint. Valójában azért mondtam, mert el akartam vonulni sírdogálni egy kicsit...Esteledett, tele volt az utca emberekkel és úgy éreztem magam, mint a filmekben, amikor minden felgyorsul körülötted, te meg ott állsz egyes-egyedül a forgatag kellős közepén... annyira távol éreztem magam mindentől és mindenkitől. Fel is hívtam anyát, amitől megnyugodtam, azt hiszem, ez volt a legjobb megoldás, mert utána egész könnyen lecsillapodtam. Persze lehet, hogy csak felvillanyozott a tudat, hogy éppen oldalast süt nekem...na nem:)

Aztán egy kicsivel később, miután megvacsoráztunk Csájnatáunban (nagyon finom volt, hozzáteszem) és elfogadtuk a szomszéd asztalnál ülő srácok invitálását egy italra, Julia is kitalálta, hogy sírhatnékja van, mert a barátja bulizni megy, ő meg itt van, úgyhogy a szórakozóhely bejáratánál közöltük a srácokkal - így utólag belegondolva férfiakkal - , hogy ez nem fog összejönni. De jobb is volt így, beültünk egy hangulatos helyre, ittam egy sört, néztem, ahogy egy csávó ezerrel nyomkodja a játékgépet és Bordóra gondoltam, aztán mentünk is a buszhoz.

Szóval jó volt,de legközelebb majd azért kicsit intenzívebben szeretnék várostnézni.

Az első és legfontosabb: LÉDI, alias Catherine (vagy Ketrin, ahogy anya mondja), nála lakom, ő egy valóságos tündér. A lakás olyan tipikus idős-hölgyes: ezer féle dolog felhalmozva a szobákba, nincs egy talpalatnyi szabad hely se. De a konyha visz mindent, ehhez kétség sem fér. Lédiről azt kell tudni, hogy egész nap nassol - nem feltétlen édességet - és mindent következetesen bedobál a mosogatóba, legyen az koszos tányér, banánhéj, joghurtos doboz, vagy használt teafilter. Igyekszem mindig rendben tartani a konyhát, de ez egy lehetetlen vállalkozás! Hogy őszinte legyek, nem bánom, mert szeretem Lédit. Tudjátok, van az a törődő énem, na amiatt nem bánom. Lédi az a típusú ember, akiért egyből mindent megtennél, hogy nevetgélni lásd. Olyan cuki, amikor nevet. Még annyi róla, "mellékesen", hogy a strokeja előtt beagle kutyákkal járt vadászni, lovagolt, egy negyvenkét éves autót vezetett (hamarosan vizsgát tesz, hogy újra vezethessen, az előzőn megbukott), és saját Youtube Channel-e van, ahova az általa felvett és megvágott videókat is feltölti...!!! Zseniális forma, nem?

Aztán ott van Denise, ő a helper, bár mi ezt itthon takarítónőnek szoktuk hívni, éljen a szofisztikált Magyarország. Hetente kétszer biztosan jön és nagyon szépen rendbe teszi a konyhát (már amennyire rendbe lehet tenni), kitakarítja a vécét, elpakolgat a "nappaliban".

Az egyik jó barátom itt Julia, ő egy hamburgi lány. Egy évvel idősebb nálam, nagyon kedves, múlt héten volt itt a barátja, aki szintén nagyon jófej. Olyan normálisak, összeillenek. Bár hozzáteszem, hogy azért Juliának is voltak húzásai...vegyük csak

Nicholast, ő egy olasz csávó, hát, van körülbelül olyan magas, mint én, de nem kell félteni, mert az egoja brutális méreteket ölt. Nagyjából a fél világ megvolt már neki, múltkor tettem is egy megjegyzést viccből, hogy na itt ez a brit lány, most már kipipálhatja ezt is, erre finoman közölte velem, hogy már megtette. Ettől függetlenül nagyon aranyos, bár az esetek 90%-ában úgy viselkedik, mint egy öt éves: hol azért nyávog, hogy éhes és főzzünk neki valamit, hol meg piszkál minket (húzza a hajunkat, ütöget...stb.), de hozzá lehet szokni, tapasztalatból mondom!:D

Aztán ott van még Francesca, aki Julia mellett nagyon jó barátom még. Tipikus olasz, temperamentumos, borzasztóan beszél angolul, elképesztően gyönyörű és rengeteget beszél. Ha nem tud egy szót angolul, akkor addig hajtogatja az olasz változatát különböző hangerővel és gesztikulációval, amíg le nem esik nekünk amit mondani akar.

Meg kell említenem még a szlovák lányt, Barbarát, akivel fura módon egy repülőn jöttünk, konkrétan előttünk ült az apukájával, még gondoltam is, hátha ő is idejön és tényleg! :D Mondjuk van valami sztréndzs benne, ahogy Anna mondaná...olyan fura a hangja. Nagyon-nagyon magas és vékony. De kedves. És sokat tud beszélni. Bár azért Francescát ő sem tudja lekörözni.

Na, ezt még el kell mesélnem: van egy román lány, Aleksandra, az elviselhetetlen kategóriába tartozik, hát én nem tudom, mit akar kompenzálni, de állandóan ordítva beszél, hogy mindenki rá figyeljen... amikor először találkoztunk, elmesélte nekem, hogy ott, Romániában a magyarok mennyire fent hordják az orrukat, mert ha van egy bolt magyar tulajdonban, ott az eladó nem hajlandó románul megszólalni. És különben is, a magyarok valamiért azt hiszik, hogy a románok elvették az országukat, hát nem furcsa...?! Na itt gondoltam magamban, hogy b*szd meg, de hangosan csak megkértem, hogy erről inkább ne beszéljünk.

Szóval vannak fészek. Az itt szereplők állnak hozzám a legközelebb, leszámítva Deniset, aki az "elviszem a szemetedet" mondaton kívül nem nagyon szólt hozzám mást és Aleksát, akit, mint különleges állatfajt szándékoztam bemutatni.

Elnézést, ha erős lett ez a bejegyzés, senkit nem akartam megbántani, főleg nem Lédit! Ő a szívem csücske. Csak hát kell egy hely, ahova nagyjából őszintén kimondhatom a gondolataimat.

Szóval Grétoszkám, remélem elégedett vagy és köszönöm az inspirációt!

x

 Na, hát ez is bekövetkezett! Egy hónap itt eltöltött idő után képes voltam blogot csinálni, juhééé!:D Jó lesz ez így, mert marhára fárasztó volt ám naponta x-szer ugyanazokat a dolgokat elmondani...:D

Tegnap elmentünk a Jolly Sailorba, Ladies Night, na persze, legalább annyira, mint múlt héten. Ott volt még Nicholas, meg Lucas (Julia évfolyamtársa). Hát a Bloody Cutlass nem is volt igazán az, mert semmi alapanyag nem volt hozzá, úgyhogy ezen a néven valami full más koktélt adtak, ami elég gyér volt...

Francescával megbeszéltük a dolgokat nagyjából, mondta, hogy a pasija nem foglalta le a repjegyet hozzá, pedig már két hónapja azt mondta neki... na mindegy. Mindenesetre azért tartom magam ahhoz, hogy mással is fogok találkozni, nem csak velük, mert ez így nem állapot. Nem függhetek tőlük ennyire, mert így elvágom magam a többi más embertől. Hah, jut eszembe, tegnap összefutottam az egyik elsős csajjal a pub előtt, tök jófej volt és jól kidumáltuk azt a strébes Beccát:D Olyan jó érzés volt tudni, hogy nem csak én vágnám pofán istentelenül..!!!!! Az a csaj elviselhetetlen! Állandóan ilyen mísz fejjel pofázik és mindenbe beleszól!!!! Akkora bunkó! Pl. megkérdeztem a terem kódját és mondta, hogy ne írjam fel, mert az illegális, majd ők beengednek. Na ehhez képest, egy héttel később még mindig nem tudtam ugye, mert nem írhattam fel, így nem is jegyeztem meg, és erre valamit beszólt, hogy ez az utolsó alkalom, hogy kinyitja nekem az ajtót. Mi a...???!!! Na mindegy, elviselem, mert el kell:D

De Sara (akivel a pubban összefutottam) tök jófejnek tűnik,, mint Kanna:)

Jut eszembe erről: alig várom, hogy Kancsó jöjjön!!! olyan szuper lesz! Az az egy hét a szórakozásról és pihenésről kell hogy szóljon kizárólag! Nem akarom magam stresszelni a házik meg a beadandók miatt és nem is fogom!